Többféle hőálló anyag közül választhatunk, ha sütőben szeretnénk elkészíteni ételeinket, de egy mindenképpen kiemelkedik a lehetőségek közül, ez pedig a hőálló üveg. Ahhoz, hogy tökéletesen össze tudjanak főni az ízek, és a lehető legjobb ízélményt ki tudjuk hozni ételeinkből, érdemes beszereznünk egy üveg edényt, mely hosszú évekre nagy segítségünk lesz a konyhában.
Hővezetés és -eloszlás
Az üveg kiváló hővezető, ami lehetővé teszi, hogy az üvegedények gyorsan felmelegedjenek, és egyenletesen oszlassák el a hőt a sütőben. Emiatt az üveg edények különösen alkalmasak egyenletes sütéshez, például sütemények, rakottak és húsok esetén. Az egyenletes hőeloszlásnak köszönhetően a fémből készült edényekkel ellentétben az üvegnél nem kell attól tartanunk, hogy az ételünk egyik része túlsül, míg másik fele nyers marad. Nincs is annál lelombozóbb, mint mikor az ember időt és energiát áldoz arra, hogy a lehető legfinomabb ételt varázsolja a család elé az asztalra, majd csalódottan emeli ki a félig átsült, folyós süteményt, vagy a belül még nyers, kívül pedig már cipőtalp száraz húst. A fém edényekkel ellentétben az üvegeknél nem kell attól tartani, hogy úgynevezett hőpontok alakulnak ki, az ételünk minden részére egyenletesen oszlik el a megfelelő hőhatás. Ennek eredményeként az étel minden része ugyanolyan hőmérsékleten sül, ami megakadályozza a túlsütést vagy alulsütést.
Hőtartás és hőtágulás
A boroszilikát üveg hőtartó képessége lehetővé teszi, hogy az étel hosszabb ideig megtartsa a meleget a sütés után. Az üveg edények továbbá kevésbé hajlamosak a hőtágulásra, mint például az alumínium vagy az acél, ezért magas hőmérséklet hatására sem deformálódnak vagy sérülnek meg könnyen. Az üveg edényekben gusztusos a tálalás is, de a maradék tárolására is tökéletesen használhatók, hiszen hosszabb tárolás során sem változtatják meg az étel ízét és állagát. Így nincs szükség a kihűlt ételt átpakolni másik edénybe, ezzel megspórolhatjuk a többlet mosogatást is. Ha olyan edényt vásárolunk, melynek saját üveg teteje is van, az nem csak a sütés során lehet segítségünkre, hanem a megfelelő tárolást is biztosítani tudjuk vele. A tökéletesen illeszkedő fedél biztosítja, hogy az ételek hosszabb ideig megőrizzék minőségüket.