Szépség

Bevált házi praktikák a zsíros homlok ellen

zsíros homlok kezelése

Sokan azt gondolják, hogyha túlélik a kamaszkort, akkor a zsíros homlok problémája már nem érinti őket többé. Ideális esetben ez így is van, de akadnak olyanok, akiknél felnőtt korban is jelentkezik ez a probléma.

Ez előfordulhat a genetikai hajlamaink miatt, vagyis a szüleinktől örököljük a bőrtípusunkat, így akár azt is, hogy zsírosabb a homlokunk vagy T vonalunk. Természetesen más okai is lehetnek a zsíros, mitesszeres, pattanásos homloknak, például az is, ha túl sok zsíros ételt fogyasztunk, kevés folyadékot iszunk, de akár emésztési zavart is jelezhet.

A túlzott cukros üdítő fogyasztás is meglátszódhat a homlokunkon, ugyanis ilyenkor a vesék kevesebb folyadékhoz jutnak, a méreganyagok pedig nem mosódnak ki maradéktalanul. A zsíros bőr tehát jelzés is, nemcsak egy hajlam eredménye.

A zsíros bőr, egyrészt esztétikai probléma, hiszen nem túl szép, ha csillog a bőrünk, és a sminkelést is eléggé megnehezítheti. Emellett a faggyúmirigy túlműködés gyulladásos bőrpanaszokat is okozhat, akár akné is kialakulhat, ez ellen pedig mindenképp érdemes védekezni.

Ha zsíros a homlokod vagy a T vonalad…

A drogériák polcai természetesen tele vannak zsíros bőrre való krémekkel, de arctonikokból sincs hiány. Vannak azonban természetes módszerek, otthoni praktikák, melyek hatékonyak a zsíros homlok kezelésére, így nem kell egyből a drogériába szaladnunk. De melyek is ezek az otthon is megtalálható anyagok, amikkel felvehetjük a harcot a pattanások és a zsíros bőr ellen?

Citromlé

Ha tiszta és matt bőrt szeretnénk, akkor a citromlé a segítségünkre lehet, ugyanis a citromsavnak magas az antioxidáns tartalma, így egyrészt antibakteriális hatással bír, másrészt segít eltávolítani a felesleges zsírt a bőrről.

Bár sokan hiszik, hogy a citromsav a savtartalma miatt kiszárítja a bőrt, épp ellenkezőleg, összehúzza a pórusokat, ennek köszönhetően pedig segít szabályozni a faggyúmirigy termelést.

Használhatjuk a citromlevet önmagában is arclemosóként, ha viszont sebes vagy sérült a bőr, érdemes inkább pakolást készíteni. A recept nagyon egyszerű: két evőkanálnyi natúr joghurt és egy teáskanálnyi frissen facsart citromlé kell hozzá.

Paradicsom

Nem is gondolnánk, hogy a paradicsom nemcsak finom, hanem gyulladáscsökkentő hatásának köszönhetően még a zsíros bőr ellen is bevethető. A citromlével ellentétben azonban a paradicsom száríthatja a bőrt, ezért óvatosan kell használni.

A paradicsomból remek arcradír készíthető, melybe a paradicsomon kívül csak zabliszt és cukor kell. A paradicsomot és a zablisztet pürésítsük össze, ezt követően kerüljön bele a cukor. Az így készült keveréket már használhatjuk is.

Zöldtea

Nemcsak belsőleg lehet fogyasztani a zöldteát, hanem arctonikként a bőrünkre is használhatjuk, a zöldteának ugyanis sejtvédő, gyulladáscsökkentő, és regeneráló hatása van.

Mindössze annyit kell tennünk, hogy naponta kétszer kihűtött, cukrozatlan zöldteát csepegtetünk egy vattakorongra, és szépen letisztítjuk vele az arcunkat. Pár hét alatt látványos lesz az eredmény, megszűnik az olajos bőr, csökkennek a mitesszerek és a pattanások is.

Kép forrása: Freepik.com / Szerző: Cookie_studio

Ez is érdekes lehet: