Otthon

Így vágjunk bele a hulladékmentes háztartás kialakításába!

zero waste

Manapság egyre nagyobb figyelmet kap a környezetvédelem, melynek része az is, hogy megpróbáljuk csökkenteni a saját biológiai lábnyomunkat. Ennek egyik fontos eleme, hogy mennyi hulladékot termelünk.

Egyre inkább terjedőben van a hulladékmentes háztartás kialakításának igénye, és bár ez elsőre szinte lehetetlennek hangzik, de nem megvalósíthatatlan. Persze nem arról van szó, hogy mindent újra kell hasznosítanunk, illetve nem dobunk ki semmit, hanem arról, hogy a lehető leginkább lecsökkentsük a keletkező hulladék mennyiségét.

Természetesen már azzal is sokat számít, ha szelektíven gyűjtjük a szemetet, spórolunk a vízkészletekkel, és a lehető legkevesebb a károsanyag-kibocsájtásunk. A hulladékmentes háztartás kialakítása nem könnyű folyamat, de ennek segítségével sokat tehetünk azért, hogy a bolygónk a jövőben egy élhetőbb hely legyen.

Az első lépés, mint minden életmódváltás esetén az elhatározás, és az alapos felkészülés, ehhez adunk néhány ötletet a továbbiakban.

A vásárlási szokások megváltoztatása

Az életmódváltás mindig fejben dől el, de a hulladékmentes otthon kialakítása különösen. Ennek eléréséhez a vásárlási szokásainkat kell alaposan átgondolni, és megtalálni a hulladékmentes megoldást.

A zero waste életmódhoz átszervezésre lesz szükség, ugyanis az áruházak és élelmiszerboltok nem lesznek ebben igazán partnerek, hiszen minden csomagolással együtt kerül az üzletekbe. Keressük meg tehát azokat a lehetőségeket, ahol csomagolás nélkül tudunk beszerezni alapanyagokat.

A legkönnyebben ezt úgy érhetjük el, ha a lehető legtöbb dolgot megtermeljük magunknak, viszont ezt kevesen tehetik meg, ugyanakkor piac már a kisebb falvakban is akad. A nagyobb hipermarketekben is van már lehetőség a zöldségeket textil „zacskókban” lemérni, inkább a többször használható megoldásokat válasszuk a műanyag helyett.

A nejlon szatyor helyett válasszunk vászontáskát, esetleg fonott kosarat, mert ezek is a hulladékmentesség jegyében készülnek. Persze nem lehet mindent megvásárolni a piacon, de törekedjünk rá, hogy az árukat, ha lehet csomagolás nélkül kérjük.

Hulladékmentesen a főzésen túl

Az élelmiszerek esetében sem lesz könnyű dolgunk, de még mindig könnyebb az alapanyagokat beszerezni hulladék és csomagolásmentesen, mint a tisztítószereket. A tisztítószerek esetén érdemes a házi készítésű, természetes tisztítószerek mellett letenni a voksunkat, így amellett, hogy spórolhatunk, a környezetet is kíméljük.

Ha szeretnénk ennél is többet tenni, az egyszer használatos egészségügyi dolgokat, mint a tisztasági betét, zsebkendő vagy pelenka szintén lecserélhetjük többször használatos megoldásokra. Amit szintén érdemes a hulladékmentes életmóddal elsajátítani, az a tudatos gondolkodás. Nincs szükségünk ugyanis mindenre, amit megvásárolunk.

A legnehezebb a hulladékmentes életmódban a gondolkodásunk átformálása, hiszen egy komoly önfegyelmezési tréningnek is beillik, hogy megtanulunk bizonyos dolgokról lemondani. De ha jól belegondolunk, ezekre a felesleges dolgokra nincs is igazán szükségünk.

Kép forrása: Pexels.com

Ez is érdekes lehet: