Otthon

Minden, amit a hűtőszekrény tisztításáról tudni érdemes!

hűtőszekrény takarítás

A hűtőszekrény tisztítása nemcsak esztétikai, hanem higiéniai kérdés is. Sosem szabad megvárni, amíg már büdös lesz a hűtő, ha esetleg már az, akkor nem szabad tovább várni, azonnal ki kell takarítani.

Ez a feladat nem olyan egyszerű, mivel egyáltalán nem mindegy, hogy mivel végezzük a tisztítást, hiszen egy ételek tárolására használt berendezésről van szó. Fontos az is, hogy az elvégzendő lépések közül ne hagyjunk ki egyet sem. Lássuk is, mi mindent kell tudnunk a hűtőszekrény takarításáról!

Milyen sűrűn van szükség rá, hogy kitisztítsuk a hűtőszekrényt?

Először is érdemes tisztázni, hogy milyen gyakran van szükség a hűtő, illetve a fagyasztó kitakarítására. A hűtő tisztántartása egyrészt abból is áll, hogy a lejárt ételeket rendszeresen kivesszük a hűtőből. Ezt hetente, de minimum havonta érdemes elvégezni, hiszen romlott étel már higiéniai okokból sem maradhat a hűtőben.

A hűtő tisztán tartása azonban nemcsak ebből áll, hanem leolvasztásból, és egy alapos tisztításból is, melyet évente minimum kétszer érdemes elvégezni. Hogy mikor végezzük el a hűtő leolvasztását, illetve kitisztítását, nincs igazi szabály, ugyanakkor érdemes a nyári nagy kirándulás előttre időzíteni.

Ha a nyaralás előtt tisztítjuk ki és olvasztjuk le a hűtőt, akkor van rá lehetőségünk, hogy a lejárt ételeket is kidobjuk, és fagyasztóból is kivegyünk mindent, amire már nincs szükség, így a lehető legkevesebb étel lesz a hűtőben, ami egy áramszünet esetén nagyon előnyös.

A fagyasztót csak olvasztani kell, tisztításra nem igazán van szükség, elé a külső burkolatot megtisztítani. Ezt a műveletet évente legalább kétszer érdemes elvégezni. Ha a nyaraló hűtőjéről van szó, akkor pedig a nyaralás utolsó napján érdemes kitisztítani.

Így olvaszd le a hűtőt és a fagyasztót!

A hűtő tisztítás első lépése mindig a hűtő leolvasztása, ilyenkor ki kell szedni a hűtőből minden élelmiszert. Az ételt az olvasztás ideje alatt, valamilyen hűvös helyen vagy hűtőtáskában tároljuk. Télen az erkélyre vagy az udvarra is kitehetjük az élelmiszert, de vigyázzunk, hogy állatok ne férjenek hozzá.

Ha már üres a hűtő, húzzuk ki a konnektorból, vagy kapcsoljuk ki, hogy leolvadhasson, ugyanis a hűtő falán lévő pára és jég jó táptalaj a penész számára. Sokan azt gondolják, hogy a penész nem üti fel a fejét a hűtőben, mert ott hideg van, de ez tévedés.

A jég eltávolítása a hűtő működése szempontjából is lényeges kérdés, hiszen egy eljegesedett hűtő sokkal többet fogyaszt. Ez persze először nem lesz feltűnő, de a hűtő élettartamát is befolyásolja.

Hűtőszekrény tisztítás lépésről lépésre

Ha leolvadt a hűtő, akkor jöhet a tisztítás. A hűtő külsejét viszonylag könnyen le tudjuk törölni zsíroldóval, vagy valamilyen más tisztítószerrel, de akár szappanos vízzel is. A belsejében azonban már nem mindegy, milyen szereket használunk. A hűtő tálcáit érdemes a tisztítás alatt kivenni, elmoshatjuk őket kádban vagy a mosogatóban is.

A hűtő belsejében érdemes inkább ecetet és szódabikarbónát használni, így nem kell aggódnunk a vegyszermaradékok miatt. A hűtő tisztítása során a csőkígyóról sem szabad megfeledkeznünk. A csőkígyó a hűtő hőleadó rácsa, melyet seprűvel vagy porszívóval érdemes tisztítani.

Az átmosás után mindenképp töröljük szárazra a hűtőt, tegyük vissza a polcokat, és kapcsoljuk vissza. Az ételek csak akkor kerüljenek vissza a hűtőbe, ha már kellően lehűlt.

Kép forrása: Pexels.com

Ez is érdekes lehet: