Kert Otthon

Dekoratív talajtakaró örökzöldek világos és árnyékos helyre!

madárbirs

A talajtakaró növények, ahogy nevük is utal rá, a talajfelszínhez közel növekednek, és a talaj mentén terjeszkednek. Ezeknek a növényeknek a segítségével látványos felületeket hozhatunk létre, nagyobb felületeket is beültethetünk velük, változatosabbá tehetjük a kertet, mintha csak pázsitot nevelnénk.

Esztétikai értékükön túl, amiatt is érdemes ilyen növényeket  válogatni a kertbe, mert a gyomok elnyomásában is jeleskednek, így például jó megoldást jelenthetnek a kert olyan részeibe, amivel nem szeretnénk sokat bajlódni, viszont fontos számunkra, hogy mégse keltsen elhanyagolt hatást a kert, ezen szeglete.

Ebben a cikkünkben a különféle fényviszonyokhoz válogattunk levélzetükkel vagy virágzatukkal díszítő örökzöld talajtakaró növényeket.

Kifejezetten világos helyre, az ősszel, piros bogyóival díszítő madárbirset, a december végétől, tavaszig virágzó alpesi erikát, valamint az átlagos igényű, kúszó kecskerágót érdemes ültetni.

A madárbirs jó adottságú, ellenálló növény, mely idősebb korában jó szárazságtűrő is. A három növény közül az alpesi erika tekinthető a leginkább igényesnek, rendszeres öntözést igényel, valamint mészmentes talajt.

Lényegében bármilyen fényviszonyú helyre ültethető, az erdei borostyán, valamint a fehér-tarka levelű borostyán is, bár, ha egy mód van rá, ne tűző napra kerüljenek. Mindkét növény alkalmazható talajtakarásra, remek árnyéki gyeppótló, valamint kerítések, rácsok befuttatásra is használható. Nyáron érdemes őket, időnként megöntözni.

Félárnyékos, vagy valamivel világosabb helyre, a hasonló igényű és karakterű fövenyborókát, és henye borókát, valamint a tavasszal, virágaival is díszítő örökzöld mirtuszloncot érdemes választani. A fövenyboróka és a henye boróka esetében, azzal kell számolni, hogy mérsékelt öntözést igényelnek.

Nem tűző napos fekvés kivételével, minden fényviszony mellett jól boldogul a nagy meténg, mely sötétzöld színű, bőrszerű leveleivel, valamint késő tavasszal nyíló égszínkék virágaival is kertünk dísze lehet. Legjobban, a tápanyagban gazdag, humuszos talajt és a félárnyékos fekvést szereti. Öntözést igényel, ne hagyjuk kiszáradni a talaját.

Kifejezetten árnyékos, vagy félárnyékos hely beültetésére a japán kövérke jelenthet megoldást, mely fogazott, sötétzöld leveleivel, valamint a nyár első felében nyíló virágaival remekül díszíti, az árnyasabb területeket. Díszítőértékén túl, további jó tulajdonsága, hogy meglehetősen igénytelen, és kimondottan jó szárazságtűrő is.

Kép forrása: Pixabay.com

Ez is érdekes lehet: